| Kultúra |
|
Művelődési Ház és Könyvtár Általános nyitvatartás: szerda-csütörtök-péntek 13-19 óra között, rendezvények idején alkalom szerint A régi, Pálos szerzetesek által épített, majd postakocsi fogadóként, községi kocsmaként ismert ún. kultúrházat erős civil nyomásra 1992 végén alakította át az akkori önkormányzat. 1993. január eleje óta közművelődési intézményként várjuk a betérőket. Az első évek a lakossági igények és szokások megismerésével, a civil szervezetek minél jobb kiszolgálásával, pályázati fejlesztésekkel teltek. 1997-ben az épület bővítése és a gázfűtés bevezetése fordulópontot jelentett: megnyílt a Bezenyei Gyereház (teleház). A Djurdjica - Gyöngyvirág Nyugdíjasklub is megkezdte tevékenységét. Országos hírű kezdeményezésekkel, színvonalas kulturális csoportjainkkal vívtunk ki egyre nagyobb elismertséget, és lett egyre több és több feladatunk. Azt hiszem, ez volt a hőskor! A települési gyermekönkormányzat, Mali Bizonjci gyermek- és ifjúsági horvát hagyományőrző néptánc csoport, Európa Klub, Old Boys Klub, Natura Klub- ezekben az években élte virágkorát. Nemzetközi ifjúsági cserekapcsolatok, több országot érintő ifjúsági projektek váltották egymást. 2002-ben alapfokú művészeti iskolát alapítottunk, amely négy év alatt közel 600 tanulót képzett, fejlesztett az ének, zene, tánc és képzőművészet területén. Újra kezdte próbáit az 1977-ben alapított Jorgovan horvát nemzetiségi énekkar és megalakult a Bezenyei Tamburazenekar. Közben a Falutévé-Képújság önálló bezenyei médiumként szolgálta a lakosságot. Négy év múlva jöttek a megszorító intézkedések, melyekből a mi művelődési házunk nem maradhatott ki. Ahogy a korábbi évtizedekben is, ezúttal is nagyon sok értéket eldobott magától a falu. Az új önkormányzati vezetés hite szerint a helyi kulturális értékek, hagyományok, horvát nyelvünk megőrzése elsődleges feladatunk, melynek minden körülmények között eleget kívánunk tenni! Az új szervezeti keretek és feltételek között művelődési házunk továbbra is nyitott a kulturális csoportok programjai, önkormányzati ünnepek szervezése, a lakossági kezdeményezések, civil szervezeti rendezvények és a szolgáltatásainkat igénybe vevők előtt. Úgy érzem, immár 15 esztendő tapasztalatával felvértezve nem csak az intézmény, de velünk karöltve a lakosság is bizakodóan néz a következő időszak elé. Állandó programok:
A Művelődési Ház és Könyvtár teljes nyitva tartási ideje alatt a Bezenyei Gyereházban elérhetőek az alábbi szolgáltatások: - ingyenes tájékoztatás, közhasznú információ-szolgáltatás - ingyenes tanácsadás: munkaügyi, utazási, ifjúsági, szociális, jogi, családügyi, nemzetiségi, pályázati, hivatali és egyéb ügyekben - irodai szolgáltatások - árjegyzék alapján - közösségi Internet-hozzáférés - könyv- és folyóirat-kölcsönzés
Művelődési Ház, Bezenye-Paprét9223 Bezenye-Paprét, Béke u.Tel.fax: 96/ 223-029, 06/ 20 211-31-24 Horváth László Jánosné Bea takarító-gondnok és ügyintéző (gyermekkísérő is), megbízott felelős személy 06/ 20 227-19-99 Általános nyitvatartás: szerda-csütörtök-péntek 13-19 óra között, rendezvények idején alkalom szerint Mint az ismeretes, 1999. január 1. óta folyamatos és rendszeres nyitva tartással, programokkal kezdte meg működését a papréti művelődési ház is. Örvendetesen magas a programok száma, hetente egy kiemelt rendezvény jellemzi a működést. Igénylik a helybéliek, és egyre nagyobb önállósággal szervezik saját közösségeik számára a programokat. Az alábbi helyi közösségekkel működik együtt a művelődési ház:- Papréti Nőegylet - Zöld Diófa Nyugdíjasklub - Papréti Ifjúsági Klub - Papréti Gyereház - Bezenye - Paprét Szebb és Tisztább Jövőjéért Egyesület A Papréti Gyereházat az Alapítvány a Bezenyei Gyermekekért és Fiatalokért sikeres pályázatának köszönhetően 1999. április 17. óta használja a lakosság. Azóta Paprét önálló internet eléréssel rendelkezik. A papréti művelődési ház revitalizációjára elnyert pályázatból még ez évben bevezetett korszerű gázfűtés első lépés volt a felzárkózás útján. A sok-sok társadalmi munkával történt felújítás, majd a tavalyi világítás- és fűtéskorszerűsítés sokat emelt az épület használhatósági színvonalán. Évekig helyet adtunk a havonta egy alkalommal megtartott szentmiséknek, míg elkészült a papréti kápolna. A gyermekek körében legnépszerűbb a kézműves elfoglaltságok sora, melyeket Horváthné Bea jó érzékkel vezet, illetve a fiatalok számára a pingpongozás. A felnőttek sokszor szerveznek itt saját közösségeik és a falu számára zenés szórakozásra lehetőséget adó esteket: - farsangi bált (bőgőtemetés hagyományával fűszerezve) - búcsú és falunapot (Nagyboldogasszony ünnepe) - férfinapot (nőegylet) A hétvégi rendezvények szervezésében, lebonyolításában előzetes egyeztetetéssel, bármikor szívesen együttműködünk. Állandó programok:
Bezenyei Horvát TájházA tájház működtetése a művelődési ház feladata. Minden évben tavasztól őszig nyitva áll a látogatók előtt. Szerencsénkre a szomszédságban lakik Martinsichné Ibi, aki a művelődési ház munkatársa. Hétköznap 12 és 17 óra között otthon tartózkodik, s felügyeli a házat. Előzetes bejelentés alapján akár tanítási órát is szívesen tartok a házban. Ajánlom mindenkinek a megsárgult lapú vendégkönyvet: büszkék vagyunk arra, milyen sokan ellátogatnak a mi régi kis házikónkba. Elsősorban gyerekprogramokat szervezünk ide, nyáridőben, mikor kellemes a hűs szobában elidőzni a régi tárgyak között. Néhány éve még a települési gyermekönkormányzat kezdeményezésére gyönyörű homlokzatot kapott a felújított tájház. A gyűjtemény újabb -régi- szép darabokkal gazdagodott, önzetlen felajánlók jóvoltából.
|






A régi, Pálos szerzetesek által épített, majd postakocsi fogadóként, községi kocsmaként ismert ún. kultúrházat erős civil nyomásra 1992 végén alakította át az akkori önkormányzat. 1993. január eleje óta közművelődési intézményként várjuk a betérőket. Az első évek a lakossági igények és szokások megismerésével, a civil szervezetek minél jobb kiszolgálásával, pályázati fejlesztésekkel teltek. 1997-ben az épület bővítése és a gázfűtés bevezetése fordulópontot jelentett: megnyílt a Bezenyei Gyereház (teleház). A Djurdjica - Gyöngyvirág Nyugdíjasklub is megkezdte tevékenységét. Országos hírű kezdeményezésekkel, színvonalas kulturális csoportjainkkal vívtunk ki egyre nagyobb elismertséget, és lett egyre több és több feladatunk. Azt hiszem, ez volt a hőskor! A települési gyermekönkormányzat, Mali Bizonjci gyermek- és ifjúsági horvát hagyományőrző néptánc csoport, Európa Klub, Old Boys Klub, Natura Klub- ezekben az években élte virágkorát. Nemzetközi ifjúsági cserekapcsolatok, több országot érintő ifjúsági projektek váltották egymást. 2002-ben alapfokú művészeti iskolát alapítottunk, amely négy év alatt közel 600 tanulót képzett, fejlesztett az ének, zene, tánc és képzőművészet területén. Újra kezdte próbáit az 1977-ben alapított Jorgovan horvát nemzetiségi énekkar és megalakult a Bezenyei Tamburazenekar. Közben a Falutévé-Képújság önálló bezenyei médiumként szolgálta a lakosságot. Négy év múlva jöttek a megszorító intézkedések, melyekből a mi művelődési házunk nem maradhatott ki. Ahogy a korábbi évtizedekben is, ezúttal is nagyon sok értéket eldobott magától a falu. Az új önkormányzati vezetés hite szerint a helyi kulturális értékek, hagyományok, horvát nyelvünk megőrzése elsődleges feladatunk, melynek minden körülmények között eleget kívánunk tenni! Az új szervezeti keretek és feltételek között művelődési házunk továbbra is nyitott a kulturális csoportok programjai, önkormányzati ünnepek szervezése, a lakossági kezdeményezések, civil szervezeti rendezvények és a szolgáltatásainkat igénybe vevők előtt. Úgy érzem, immár 15 esztendő tapasztalatával felvértezve nem csak az intézmény, de velünk karöltve a lakosság is bizakodóan néz a következő időszak elé.
Mint az ismeretes, 1999. január 1. óta folyamatos és rendszeres nyitva tartással, programokkal kezdte meg működését a papréti művelődési ház is. Örvendetesen magas a programok száma, hetente egy kiemelt rendezvény jellemzi a működést. Igénylik a helybéliek, és egyre nagyobb önállósággal szervezik saját közösségeik számára a programokat. Az alábbi helyi közösségekkel működik együtt a művelődési ház:



Powered by Joomla 1.5
